Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzõk
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 270
Látogatók tegnap:493
Összes látogató: 1632591

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Agria Ultras

AU a Facebookon
Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütõ Szilárd
Kijelenthetem: jó csapatunk van!
Csapatunk nagyszerűen kezdte a szezont, hiszen az első négy fordulót megnyerte. Aztán a DVSC II ellen sajnos jött egy pofon, tarkón vágtak minket. A mai meccset éppen ezért úgy vártam, mint az igazság pillanatát: mivel a tavalyi bajnokkal játszottunk, itt dőlt el, hogy valójában jó csapatunk van-e, vagy hat meccs után visszakerülünk a szokásos helyünkre, a középmezőnybe.
A mérkőzés után bátran kijelenthetem: jó csapatunk van! Végtelenül boldog vagyok, mert ilyenre nagyon régen volt példa. A tavalyi bajnok ellen vesztes állásból hoztunk ki egy döntetlent, ami már olyan teljesítmény, amelyet a véletlenek számlájára még véletlenül sem lehet írni. Ez a meccs megmutatta, hogy ebben az évben nemhogy kiesési gondjaink nem lesznek, de egyenesen a dobogóért harcolhatunk. Persze akkor sem leszek elkeseredve, ha végül lecsúszunk a pódiumról. A lényeg ugyanis az, hogy Sütő mester kispadra ültetésével a csapat jelentős előrelépésen megy keresztül. Jó, szép, tetszetős támadófocit játszunk, és élvezetes mérkőzéseket láthatunk.
Gratulálok az egész csapatnak és a szakmai stábnak, hogy az idény egyharmadánál ilyen előkelő helyen állunk, és ennyi pontot gyűjtöttünk!
Hajrá ESE! Miért? Azért, mert Eger!
X

Eger SE - Kisvárda II

1:1

Gól: Jászberényi,

Beharangozó

Sütő Szilárd, vezetőedző, Eger SE:

Holnap a Kisvárda második csapatát fogadjuk hazai pályán, mondhatjuk, hogy ez a hét a tartalékcsapatokról szól számunkra. A DVSC elleni mérkőzés tanulságait közösen átbeszéltük a csapattal, és mivel nagyon hamar újra pályára lépünk, lehetőségünk van gyorsan bizonyítani, hogy tanultunk a szerdai találkozóból.
A csoport egyik veretlen csapata érkezik hozzánk, amely agresszív, modern futballt játszik. Nagy kérdés, hogy hány visszajátszóval érkeznek, hiszen ez valamelyest változtathat a játékukon. Több olyan játékelem lesz, amely a DVSC elleni mérkőzéshez hasonlóan most is kiemelten fontos lesz ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni.
Úgy érzem, a csapat nagyon ráhangolódott a találkozóra, mindenkin érződik a bizonyítási vágy. Egyértelmű a célunk: szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, és itthon tartani a három pontot.

Szabó Béla, szurkoló, Eger SE:

A szerdai eredményt kisiklásnak lehet tekinteni,hiszen Sütő Szilárd is elégedett volt a csapata játékával és hozzáállásával,sajnos ezt most az eredmény nem tükrözte. Ilyen is előfordul . A hétvégi ellenfél eredményei felemás képet mutatnak,nem érdemes azokra hagyatkozni. Ahogy a vezetőedző is elmondta amennyiben tovább tudjuk vinni a sikerre éhes jó játékunkat és a helyzeteinkkel jól sáfárkodunk,akkor nem okozhat gondot a kisvárdai fiatalok legyőzése. Tipp 1:0

Varga Iván: Sajnos megszakadt egy remek sorozat.

Sajnos megszakadt egy remek sorozat. Vereséggel végződött az egriek debreceni vizitálása. A négy sikeresen megvívott mérkőzés után pedig sokan méltán gondolhatták, hogy megszerzi sorozatban ötödik győzelmét is a Sütő-gárda. A találkozót látva nem nagyon volt esélye a csapatnak erre. Az eddigi meccseken lényegesen kevesebb esélyt adtak a védőink az ellenfeleknek, hogy gólt szerezzenek, de a debreceni piros-fehér fiatalok ellen ez valahogy nem működött megfelelően, aminek következtében most öt kapott góllal fejezte be a találkozót az Eger. Az első játékrészben lett volna lehetőség arra, hogy előnyt szerezzenek Cseriék, de sajnos kimaradtak a helyzetek. A 2. félidőben gyors gólváltás után érezhető volt, hogy amelyik csapat meg tudja szerezni a harmadik gólt, az megnyeri a meccset. Ez most a Lokinak sikerült. Szombaton délelőtt a Szentmarjayban lehet javítani a Kisvárda tartalék ellen, ami az elmúlt évek eredményeit nézve nem mindig sikerült. Rendre nagyon nehéz mérkőzés várt a csapatra, amit sokszor nem is tudott megoldani. Ez a találkozó sem ígérkezik sétagaloppnak, kérdés, hogy mennyire rombolta le a csapat önbizalmát a debreceni vereség. Amennyiben fejben rendbe tudták tenni magukat a csapat tagjai, akkor lehet arra esély, hogy megszerezze a pontokat. Reméljük, hogy a stábnak ezt sikerült megoldania és így ismét győzelemnek örülhetnek a stadionba kilátogató szimpatizánsok és szurkolók!

 

1. EGER SE – KISVÁRDA II (szombat 11 óra)!!!

Az egriek vereséget szenvedtek Debrecenben a piros-fehér fiataloktól. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy ilyen nagyarányú vereség lesz a vége. Szombaton itt az újabb megoldandó feladat és a matinén ki kell javítani ezt és megszerezni a győzelmet a még veretlen Várdai-vitézek ellen, ami komoly fegyvertény lenne a fiatal egriektől. Az azonban mindenképp figyelmeztető lehet a hazaiak számára, hogy a Kisvárda II legutóbb a listavezető egyetemistáktól szerzett egy pontot.

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1

 

2. DEAC – GÖDÖLLŐI SK

Az előző fordulóban a debreceni egyetemisták is elveszítették az eddigi hibátlan mutatójukat. A Kisvárda otthonában hagytak két pontot. A pest-megyeiek viszont folytatták remek hazai szereplésüket. Megszerezve a pontokat a Füzesabony gárdája ellen. Vasárnap kevés esély mutatkozik erre, mert idegenben gyatrán szerepelnek, még nulla pontosak.

Tippem: 1-0


3. DVTK II-OPUS TITÁNOK – HAJDÚNÁNÁS FK

A két egyaránt hat pontos csapat formája különböző. A hazaiak négy meccs óta veretlenek, ami dicséretes, de kevés a győzelmek száma. Úgy tűnik, hogy az újonc Hajdúnánásiak megérkeztek az NB.III-as bajnokságba és két egymásutáni győzelmükkel már a középmezőnyben találták magukat. Érdekes találkozó lesz a DVTK Edzőközpontban.

Tippem: 1-1

 

4. FÜZESABONY SC – MÁTÉSZALKAI MTK
Mindkét csapat hullámzó teljesítményt mutat. Egymás elleni összecsapásukból az jöhet ki jól, amelyik jobban alkalmazkodik a másik csapathoz. A Bocsi-legényeket segítheti a hazai pálya is a három pont megszerzésében.

Tippem: 1-0

 

5. TISZAÚJVÁROS FC – NYÍREGYHÁZA II

A Tisza-partiaknak mostanra sikerült összeállniuk annyira, hogy az utolsó két mérkőzésüket megnyerve gyarapodtak hat ponttal. A szabolcsi fiatalok viszont teljesen elveszítették az irányt, hiszen már zsinórban négy vereség van a számlájukon. A jobb formát mutató hazaiak nyerhetnek a gödör alján lévő vendégek ellen.

Tippem: 2-1

 

6. TISZAFÜREDI VSE – SBTC

A hazaiak borzalmasan szerepelnek. Öt mérkőzés = öt vereség szerepel a nevük mellet. Utolsó hely a tabellán, ráadásul még ebben a szezonban gólt sem sikerült szerezniük. A vendégek sem büszkélkedhetnek az eddig mutatott eredménnyel. A két alsóházi csapat találkozóján a hazai pálya dönthet.

 Tippem: 1-0

 

7. BACSÓ BETON-CIGÁND SE – TARPA SC

A két csapat mutatója teljesen fordított. A hazaiak vereséggel kezdték az idényt, aztán sorban jött négy győzelem. A vendég Tarpa győzelemmel kezdet, azóta csak vereségeket könyvelhettek el a határmenti csapatnál.

Tippem: 3-0

 

8. ÓZD-SAJÓVÖLGYE – DVSC II

A remekül indult a bajnokság az Ózd számára. A borsodiak Szala-mester vezetésével kitűnően szerepelnek eddig. ’Hazai’ környezetben nyerhetnek a poraiból feltámadt debreceni fiatalok ellen.

Tippem: 2-1

Ismerd meg jobban

Név: Bodrogi Bence

Becenév: Bodza Születési idő: 2006.11.17 Családi állapot: nőtlen Állampolgárság:  Magyar Kedvenc magyar játékos: Nincs Kedvenc külföldi játékos:  Lamine Yamal, Kedvenc magyar csapat: Nincs Kedvenc válogatott:  Nincs Kedvenc magyar edző:  Márton Gábor Kedvenc külföldi edző:  Kjetil Knutsen Kedvenc állat:  Panda Kedvenc autómárka: Nincs Kedvenc étel:  Csirkepaprikás Kedvenc zene: dance up bad boys 

 

Reakció

Sütő Szilárd, vezetőedző, Eger SE:

Először is az alap, hogy a mentalitásunk rendben legyen, ez a mai mérkőzésen is megvolt. Ezen kívül a vereség ellenére több kifejezetten jó egyéni teljesítményt is láttam a csapatban. Ha ezeket figyelembe veszem, illetve azt a tényt, hogy idegenben két gólt szereztünk, azt gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy legalább az egyik pontot el kellett volna hoznunk Debrecenből.
A két rúgott gól mellett több komoly helyzetünk is volt, amelyeket vagy elkapkodtunk, vagy az ellenfél kapusa hárított óriási bravúrral. Tiszta fejjel, ezeket is figyelembe véve úgy látom, a legnagyobb problémánk az volt, hogy belementünk a kis Lokira jellemző rohanásba. Labdával nem tudtunk eleget pihenni, a labdabirtoklási fázisaink nem működtek megfelelően, a sok átmenet és a helyenkénti kapkodás miatt pedig védekezésben sem mindig tudtuk felvenni a megfelelő pozíciókat.Ez a mérkőzés ugyanakkor nagyon hasznos lehet a fiatal csapatunk számára, tanulnunk kell belőle. Tudom, hogy sokaknak tetszett ez a nyílt sisakos találkozó, mi azonban nem erre készültünk. Egyénileg és csapatként is meg kell tanulnunk, hogy bizonyos, ránk jellemző elveket akkor sem rúghatunk fel, ha elvisz minket a mérkőzés heve.
Most a regeneráción van a hangsúly, hogy a veretlen Kisvárda csapatát hazai pályán a lehető legfelkészültebben tudjuk fogadni.

Szabó Béla, szurkoló, Eger SE:

Erre az eredményre senki sem számított. Az őt kapott gól soknak tűnik, az eddigi védekezésünket figyelembe véve ez nem volt jellemző a csapatra. A játékban elmondható, hogy nem volt akkora különbség, mint azt az eredmény mutatja viszont a helyzeteinket muszáj gólra váltani ilyen meccseken is. Fájó a vereség de benne van a játékban és biztos vagyok benne, hogy hétvégén hazai környezetben javít a csapat.

Fejeket fel, fiúk! Ebből a teljesítményből tanulni és építkezni kell!
Bár az 5–2-es végeredmény miatt érthető a csalódottság, a fiúk mindent kitettek a pályára, amit csak lehetett. Az első félidei dominancia és a bátor támadójáték tökéletes bizonyítéka annak, hogy a fiatal egri keretben hatalmas potenciál lakozik, és bárki ellen képesek vagyunk domináns futballt bemutatni.
Egy kilencven perces mérkőzésen a hullámvölgyek és a koncentrációs hibák még benne vannak egy ilyen fiatal, fejlődő csapat életében. Ebből a találkozóból nem önbizalmat kell veszíteni, hanem tanulni a második félidei hibákból, és erőt meríteni az első játékrész remekléséből. Ha a fiúk megőrzik ezt a tüzet és mentalitást, a helyzetek hamarosan még több góllá, a jó periódusok pedig teljes mérkőzésen át tartó, magabiztos győzelmekké fognak érni.
Szép volt, fiúk! Csak így tovább, emelt fővel készülünk a következő fordulóra!
Beharangozó

Sütő Szilárd, vezetőedző, Eger SE:

A tartalékcsapatok elleni mérkőzések sokszor kiszámíthatatlanok, főleg hét közben, hiszen ilyenkor több visszajátszó is pályára léphet az első csapat keretéből. Úgy tudom, holnap is szép számban lesznek visszajátszók a DVSC-nél, ami természetesen minőségben erősítheti őket. Ettől függetlenül a kis Lokinak megvan a saját rendszere és játéka, ami véleményem szerint alapjaiban nem fog változni.Nekünk elsősorban saját magunkkal és a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Ha azt megfelelően tudjuk megvalósítani a pályán, akkor eredményesek lehetünk. Nagyon fontos lesz, hogy a középpályán labdával és labda nélkül egyaránt jó teljesítményt nyújtsunk, illetve felkészüljünk a DVSC gyors átmeneteire, amelyekből rendkívül veszélyesek tudnak lenni.A csapat az elmúlt napokban is nagyon motiváltan és jó hozzáállással dolgozott. Mindenki felkészülten várja a mérkőzést, és bízom benne, hogy ezt a pályán is meg tudjuk mutatni.

Szabó Béla, szurkoló, Eger SE:

Az eddigi eredményeink alapján mondhatnánk,hogy sima vendég siker lesz,de azért ez mégsem olyan egyszerű mint ahogy gondolnánk. Nehéz meccsre számítok a debreceni fiatalok ellen,akiket agresszív játékkal azért be lehet küldeni a “sarokba”,de mindenképp tudatni kell velük már a meccs elejèn,hogy ez felnőtt bajnoki és eddig négyből négyet nyertünk…. Tipp: 1:3

Varga Iván:Isten veled barátom!

 

A hétvégén egy hevesi legendától búcsúzunk, 
Gömöri Ottó költözött el az árnyékvilágból!
Isten veled barátom!
Őszinte részvétem a családnak! 

 

Nagyon sűrű volt a program a harmadosztályban! Ilyen szempontból talán még jó is, hogy a hétvégén már nem volt a kupában kötelezettsége a gárdának és lehetett egy kicsit regenerálódni.Egy kis lélegzetvételnyi szünet szerdán délután után folytatódik a pontvadászat a csapatoknak. Azeddig lejátszott 4 fordulóban szenzációsan teljesít a fiatal egri csapat. Azért itt-ott már látszik valami abból, hogy mit is szeretne játszani a csapat, ami a korábbi évekre egyáltalán nem voltjellemző. Most tudatosan használják a különböző játékelemeket, játék szituációkat, pontrúgásokat,s ami még nagyon fontos, hogy sokkal stabilabb a védekezés, ezáltal kevesebb gólt kapnak és így magabiztosabbak a csapat tagjai. Megvan az egészséges önbizalom, ami ahhoz kell, hogy bátran bevállaljanak olyat is, amit esetleg eddig nem mertek megcsinálni. Ami még jellemző, hogy jól és jó játékot játszik ez a nagyon fiatal gárda. Erre mondják, hogy ’nézhető foci’! Jó volt látni, hogy a szabolcsi fiatalok ellen is ’fejben’ nagyon ott volt a csapat. A hétközi fordulóban is reméljük, hogy’nézhető focit’ mutatnak majd a srácok, de ez nem lesz annyira egyszerű, mert a csapat az egyik’mumusához’ látogat. A Loki ellen mindig olyankor játszik a gárda, amikor jól megy a szekér, az ellenfél pedig kicsit gyengélkedik. Reméljük, hogy most megváltozik ez a tendencia és sikerrel veszi az Eger a debreceni kiruccanást is!

1. DVSC II – EGER SE

A Loki erősen kezdte a bajnoki szezont, majd két vereség következett, amiből az egyik nem várt vereség volt hazaipályán a Füzesabony ellen. Aztán elbukták a debreceni városi derbit is az egyetemistákkal szemben. Ezért valószínű,hogy nagyon motiváltak lesznek az egriek ellen. Rettenetesen nehéz találkozó elé néz az Eger, mert ilyen kezdés utánmár másként néznek a csapatra a szurkolók és természetesen győzelmet várnak, amit nem adnak könnyen a debrecenipiros-fehér fiatalok.HAJRÁ EGER SE!!!Tippem: 1-2

2. KISVÁRDA II – DEAC

A két csapat mindig óriási csatát vív egymással. Általában a dobogós helyekért harcolnak. Az egyetemisták most is ottvannak, de a Várkerti-Vitézek sincsennek nagyon lemaradva tőlük. Jó mérkőzésre van kilátás a Várkerti stadionban.Tippem: 1-1

3. NYÍREGYHÁZA II – ÓZD-SAJÓVÖLGYE

A piros-kék fiatalok egy jó rajt után gödörbe kerültek, ahonnan nehéz lesz kijönniük. Ismét egy élcsapattal mérkőznekmeg. Az Ózd remekül elkapta Szala-mesterrel a szezonkezdést. Szerdán is esélyesek a három pont megszerzésére.Tippem: 1-2

4. GÖDÖLLŐI SK – FÜZESABONY SC

Mindkét csapatnak hat megszerzett pontja van. A táblázaton szomszédok, de lehet, hogy helyet cserélnek egymással,mert a Gödöllő jól szerepel hazai pályán és ezért esélyesebb a győzelemre.Tippem: 1-0


5. SBTC – HAJDÚNÁNÁS FK

A nógrádiak évek óta a kiesés ellen küzdenek. Kiesnek…visszakerülnek…kiesnek…most ismét itt vannak aharmadosztályban, de nem tudnak stabil teljesítményt nyújtani, amivel a középmezőnyhöz sikerülne felzárkózniuk.Hétközben a szintén újonc hajdúsági egylet látogat a Karancs-aljára, akik az előző fordulóban már megnyertek egy’újonc rangadót’ a Mátészalka ellen.Tippem: 1-1

6. TARPA SC – TISZAÚJVÁROS FC

A két csalódott csapat összecsapásán a hazaiak reménykedhetnek a ’feltámadásban’, mert bár hosszú idő utánelveszítették a hazai veretlenségüket az Egerrel szemben, amit a Tisza-partiak ellen szeretnének kijavítani. A Vitelki-csapatnak még kell egy kis idő, hogy összeálljanak, ami ehhez az osztályhoz szükséges.Tippem: 2-1

7. MÁTÉSZALKAI MTK – DVTK II F4R

A hazaiak nem kalkulált nagyarányú vereséggel távoztak a Hajdúnánás otthonából, ezzel elveszítve a veretlenségüket.A vendég piros-fehér Bém-alakulat pedig megszerezte idei első győzelmét a kitűnően szereplő Gödöllő ellen.Tippem: 2-2

8. TISZAFÜREDI VSE – BACSÓ BETON-CIGÁND SE

A hazaiak biztos, hogy nem ilyen pocsék kezdéssel tervezték az új szezont. Négy mérkőzésből nulla pont és nulla lőttgól. Erre a legpesszimistábbak sem számítottak. A szerdai mérkőzésen ismét egy nehéz ellenfél vár rájuk a Lipcsey-sporttelepen. Az Eger elleni vereséget három győzelemmel abszolválták a nyáron NB.II-es osztályozót játszó Cigándiak.Tippem: 0-2

Tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, de bízunk benne, hogy nem most szakad meg a jó sorozatunk!

Minden okunk megvan a bizakodásra, hiszen csapatunk hibátlanul, négy győzelemmel kezdte a szezont. Külön öröm, hogy sikerült megoldani az elmúlt két év legnagyobb problémáját, és stabilizáltuk a védelmünket. Most egy olyan csapathoz utazunk, amely az elmúlt években nehéz ellenfél volt, de a mi remek formánkkal szemben ők most korántsem mutatnak ilyen meggyőző képet.

Bár az első fordulóban hazai pályán 5–2-re nyertek, a tabella alapján ez a győzelem a jelenleg utolsó, 0 pontos csapat ellen született. Egy elhalasztott meccs után a DVTK tartalékkal sem bírtak. A következő hazai mérkőzésükön kikaptak a szerényebb játékerőt képviselő Füzesabonytól, legutóbb pedig papírforma vereséget szenvedtek a DEAC-tól.

Mindez azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell félnünk tőlük. Győzelmi kényszer nincs, egy döntetlennel sem lennénk csalódottak, de úgy kell kifutnunk a pályára, hogy elhozzuk a három pontot. Remek csapatunk van, a név nem számít – a tabella alapján ez a Debrecen igenis verhető!

Bence

Ma ünneplik névnapjukat:

Bodrogi Bence, Hadnagy Bence

Boldog névnapot!

Szavazás
Eger SE - Mátészalka

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

lisznayi 
03.14 12:55
mondtam, hogy csúnya lesz...

lisznayi 
03.14 11:19
nyír 2 - ESE. 18 perc után: 3-0. Csúnya lesz

maxi 
01.23 18:13
hát ez az

Szurkol? m?g 
12.07 16:14
Csak egy gondolat a csapattol már csak a biztinsági szolgàlat rosszabb felhàborító arogancia nagyképüség a semmire.felháboritó

NB3 futsal 
11.01 21:24
Inárcs - ESE 22:2 nem lett beküldve heolnak??

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
09.05 18:57 - Vereség
Sajnos a mester által elvárásként megfogalm...

09.03 08:17 - Megszerezte első győzelmét az Eger SE II (frissítve)
Dungesznak, aki fejsérülést szenvedett, jobb...

08.28 08:33 - Reakció
Már megint az a fránya második félidő… E...

08.26 19:36 - Fejeket fel, fiúk! Ebből a teljesítményből tanulni és építkezni kell!
Sajna a vereség benne van a játékban. Legkö...

08.15 21:36 - Gxőzelem
Gratulálok az egész csapatnak és a stábnak ...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist