Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzõk
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 246
Látogatók tegnap:493
Összes látogató: 1632567

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Agria Ultras

AU a Facebookon
Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütõ Szilárd
Beharangozó

Sütő Szilárd, vezetőedző:

Nagyon örülünk, hogy végre hazai környezetben is pályára léphetünk, hiszen lassan egy hónapja csak idegenbeli mérkőzéseket játszunk. Jó lesz újra a saját közönségünk előtt futballozni.
A Tiszafüred jelenlegi helyezése egyáltalán nem téveszt meg minket. Egy szervezett, kombinatív futballra törekvő ellenfél érkezik hozzánk. Magasan próbálnak védekezni, labdával bátran játszanak, sok mozgással alakítanak ki területeket, amelyeket aztán jól támadnak.Teljesen más mérkőzésre számítok, mint a Tarpa ellen. Szerdán mindkét fél kezdeményező futballra fog törekedni, ezért számunkra kulcsfontosságú lesz, hogy labdával dominánsak legyünk, és mi irányítsuk a mérkőzést. Védekezésben pedig koncentráltan kell reagálnunk a Tiszafüredre jellemző mozgásokra és pozícióváltásokra.Újabb nehéz feladat vár ránk, de hazai pályán egyértelmű a célunk. Fejben erősnek, a játékunkban határozottnak, a kapu előtt pedig higgadtnak kell lennünk. Vannak hiányzóink, de ezzel nem foglalkozhatunk. Azokkal, akik pályára lépnek, mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.

 

Dorcsák Zoltán vezetőedző, Tiszafüred:

Egy olyan Egerhez látogatunk, amely hozzánk hasonlóan elég nagy átalakuláson ment keresztül, de ők úgy látszik, jobban elkapták a rajtot, pedig nem egyszerű a sorsolásuk. Ugye egy bravúrgyőzelemmel kezdtek a tavalyi ezüstérmes ellen, majd pedig a szintén az élmezőnyhöz tartozó Tarpán győztek a hétvégén. Tehát mondhatjuk azt, hogy villámrajtot vettek, ráadásul két idegenbeli győzelemmel. Ellentétben velünk mi ugye két házi vereséggel kezdtünk, úgyhogy nem áll túl rózsásan a helyzetünk, de mindenféleképpen szeretnénk minél hamarabb megtalálni mi is a jó utat, és nem tartjuk kizártnak, hogy akár már Egerben is meg tud történni, úgyhogy mindenféleképpen úgy fogunk Egerbe látogatni, hogy bármennyire is az Eger SE a találkozó esélyese, szeretnénk a tabella szerint meglepetést okozni, és szeretnénk elhozni a három pontot. Remélem, ezért mindent megtesz a csapat, és sikerrel fogunk járni.

Szabó Béla, szurkoló:

Sűrű a program! A két idegenbeli bajnoki győzelem után felértékelődött a csapatunk minden szempontból. Olyan csapatot fogadunk szerdán, akik kevésbé voltak eredményesek a bajnoki meccseiken. Éppen ezért veszélyesek is, hiszen biztos vagyok benne, hogy szeretnének javítani az eddigi szereplésükön ès pontokért jönnek Egerbe. Nem szabad ítélni a korábbi eredményekből, hanem ugyanazzal a megalkuvást nem tűrő játékkal, amit az idei bajnoki meccseken mutattunk itthon tartani a három pontot. Bízom benne, hogy a nagy meleg ellenére szórakoztató meccset láthatnak a szurkolók a stadionba. Nehéz meccsre, de győzelemre számítok. Tipp 1::0


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Szavazás
Eger SE - Mátészalka

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

lisznayi 
03.14 12:55
mondtam, hogy csúnya lesz...

lisznayi 
03.14 11:19
nyír 2 - ESE. 18 perc után: 3-0. Csúnya lesz

maxi 
01.23 18:13
hát ez az

Szurkol? m?g 
12.07 16:14
Csak egy gondolat a csapattol már csak a biztinsági szolgàlat rosszabb felhàborító arogancia nagyképüség a semmire.felháboritó

NB3 futsal 
11.01 21:24
Inárcs - ESE 22:2 nem lett beküldve heolnak??

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
09.05 18:57 - Vereség
Sajnos a mester által elvárásként megfogalm...

09.03 08:17 - Megszerezte első győzelmét az Eger SE II (frissítve)
Dungesznak, aki fejsérülést szenvedett, jobb...

08.28 08:33 - Reakció
Már megint az a fránya második félidő… E...

08.26 19:36 - Fejeket fel, fiúk! Ebből a teljesítményből tanulni és építkezni kell!
Sajna a vereség benne van a játékban. Legkö...

08.15 21:36 - Gxőzelem
Gratulálok az egész csapatnak és a stábnak ...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist