![]() |
|
Bajnoki kezdésként két idegenbeli mérkőzés, az eredmény két meglepő, de nagyon fontos győzelem. A hétvégén a Tarpa otthonából hozta el a három pontot a Sütő-csapat, ahonnan kevés csapat távozik majd győzelemmel. A gárda még haza sem ért a mérkőzésről és már itt az újabb megmérettetés. Szerdán a Szentmarjay-stadionban a Tiszafüred csapatát fogadják az egriek. A vendégek két vereséggel rajtoltak, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot Cseriék számára, de nagyon óvatosnak kell lenni, mert a Tisza-partiak már sok borsot törtek az egriek orra alá. Ezt az összecsapást csak megfelelő hozzáállással és az eddig mutatott alázattal, bátor játékkal és egészséges önbizalommal lehet megnyerni. Amennyiben bármelyik is hiányzik ezekből, akkor könnyen meglepetés várhat a gárdára. Nagy lehetőség előtt áll a csapat, hogy megszerezze a harmadik győzelmét és ezzel a kilenc ponttal megalapozza egy sikeresebb szereplés alapjait a bajnokság során. Ez az elért két győzelem a jó idő és az, hogy ingyenes a belépés a hazai mérkőzésekre valószínű, hogy több nézőt csábít ki a Szentmarjayba. Legyünk minél többen és szurkoljunk a csapatnak! HAJRÁ EGER SE!!! 1. EGER SE – TISZAFÜREDI VSE Az egriek ritkán tapasztalható rajtot vettek a bajnokságban. Két nagyon nehéz ellenfél ellen szerezték meg a bajnoki pontokat, ráadásul mindkétszer vendégként. Ennek ellenére nehéz találkozó lesz a szerdai, mert a Tisza-partiak sem ilyen kezdést terveztek maguknak. Eddig még nem szereztek pontot és csak a 15. helyen állnak a tabellán. Biztos, hogy nagyon motiváltan fognak pályára lépni. HAJRÁ EGER SE!!!
2. ÓZD-SAJÓVÖLGYE – BACSÓ BETON-CIGÁND SE A borsodiak remek startot kaptak el, két győzelem és kapott gól nélkül állnak és bizakodva várhatják az újabb összecsapást. A vendégek javítottak az Eger elleni vereség után, ezt a Tiszaújváros bánta. Tippem: 1-1
Abonyban is örülhetnek az első győzelemnek, amit nem kis bravúrral a Loki ellen szereztek meg. Szerdán ismét egy tartalékcsapattal találkoznak. A szabolcsiak a két hazai meccsükből egyet tudtak megnyerni, legutóbb a debreceni egyetemistáktól kaptak ki. Tippem: 1-0
4. HAJDÚNÁNÁSI FK – KISVÁRDA II Az újonc még nem találja a magasabb osztályban való jó szerepléshez a kulcsot. Ha ez sokáig tart, akkor könnyen ottragadhatnak a tabella alján. A Várkerti-Vitézek sem így képzelték el az idei szezonkezdést. Mindössze két pontot sikerült begyűjteni a hazai mérkőzéseken, ami a tavalyi szerepléshez viszonyítva nagyon karcsú. Tippem: 0-2
5. MÁTÉSZALKI MTK – GÖDÖLLŐI SK A szabolcsi újonc gárdának is egészen meglepő az eddigi teljesítménye, hiszen nagyon fontos pontokat szereztek a két idegenbeli meccsükön, ráadásul legutóbb a rivális SBTC-t verték meg (2-1). A pest-megyeiek szezon indítása senkinek sem okozott meglepetést, a két hazai győzelem mindent elmond. Két sima győzelem hazai pályán, de most idegenben kell helytállniuk. Tippem: 1-1
6. SBTC – TISZAÚJVÁROS FC Mindkét gárda vereségekkel nyitott a bajnokságban. Egyik helyen sem ilyen kezdésben reménykedtek, de most itt a lehetőség, hogy ezen változtassanak és megkezdjék a pontgyűjtést. A két pontnélküli csapat találkozóján bármi előfordulhat.
7. DEAC – TARPA SC Az egyetemisták két idegenbeli győzelemmel begyújtották a rakétákat és négyes holtversenyben vezetik a tabellát. Hazai környezetben ezt megerősíthetik a Tarpa ellen. A vendégek meglepő vereséget szenvedtek az egriektől, amivel egy hosszú hazai veretlenségnek intettek búcsút. Szerdán sem ők az esélyesek a pontok megszerzésében. Tippem: 2-0
8. DVTK II-OPUS TITÁNOK – DVSC II A hazaiak a két szabolcsi kiránduláson egy pont megszerzésével kezdték a szezont. Szerdán egy csalódott gárdát fogadnak a diósgyőri edzőközpontban, így nehéz összecsapás vár rájuk. A Loki a hazai Füzesabony elleni fiaskót szeretné egy győzelemmel feledtetni. Tippem: 1-2 |








