![]() |
|
Sajnos ismét vereség lett a szabolcsi ’kirándulásból’. Kisvárdán kapott ki az Eger SE a listavezető otthonában. Erre a mérkőzésre mondják, hogy „vállalható vereség”, de egy kis szerencsével egy pont meglehetett volna. Azért a 2. félidő elején történt szabálytalanságért sok helyen adtak már 11-est, ez itt most elmaradt és ezzel együtt a pontszerzés is, de talán a vereség mégsem ezen múlt, hanem azon, hogy az utóbbi meccseken nagyon sok gólt kap a csapat, ami mindenképpen aggodalomra adhat okot a továbbiakban. Amennyiben ezt nem tudja a gárda és a szakmai stáb orvosolni, akkor nagyon nehéz lesz a végjáték. Húsvét-vasárnap a Gödöllő csapata vizitál a Szentmarjayban, akiket ősszel egy gólgazdag mérkőzésen sikerült legyőzniük az egrieknek. Ezzel az eredménnyel biztos, hogy elégedettek lennének a stadionba kilátogató szimpatizánsok és a szurkolók is.
1. EGER SE – GÖDÖLLŐI SK Mindkét csapat 2-1-es vereséggel zárta az előző fordulót, ezért mindenképpen javítanának a hétvégi, egymás elleni összecsapáson. A hazai pálya talán az egrieket segítheti a három ponthoz, ami nagyon kellene, mert sorozatban a negyedik vereséggel Debreceniék visszacsúszhatnak a veszélyes zóna közelébe. A Gödöllő idegenben nem szerepel jól. HAJRÁ EGER SE!!! Ősszel: 3-2 Eger SE Tippem: 3-1
2. DEAC – BACSÓ BETON-CIGÁND SE A két dobogós csapat még nem tett le a feljutás lehetőségéről sem, ezért nagy csata várható a Dóczy úti sporttelepen. Az egyetemisták esélyesebbek, de a vendégek is kiegyensúlyozott teljesítményt mutatnak. Ősszel: 2-2 Tippem: 2-1
A Várdai-vitézek változatlanul az élen állnak, de a Lokinak sincs szégyenkezni valója. Egy esetleges hazai győzelem a vendégektől végleg elvenné a bajnoki cím elérését. Ősszel: 2-1 Kisvárda II Tippem: 1-0
4. ÓZD-SAJÓVÖLGYE – PUTNOK FC Ősszel: 3-1 Putnok Tippem: 1-1
5. FÜZESABONY SC – FC HATVAN A kiesési rangadóra mindkét gárda győzelemmel érkezik. Mindig van egy kis külön pikantériája, ha megyebeli csapatok találkoznak egymással. Hétvégén a hazai pálya előnyét kihasználhatja a Bocsi-legénység és akkor némi levegőhöz juthatnának. A Hatvannak szinte semmi esélye sincs már arra, hogy megkapaszkodjanak ebben az osztályban. Ősszel: 3-1 Füzesabony Tippem: 2-1
6. SÉNYŐ-ZMB BUILDING – TISZAÚJVÁROS FC A szabolcsiak elkezdték a felzárkózást a tabellán, és ha legyőzik az aktuális ellenfelüket, akkor biztosan előrébb lépnek. Viszont a Kondás-csapatnak van restanciája az őszi mérkőzést illetően. Ősszel: 1-2 Sényő Tippem: 1-1
7. NYÍREGYHÁZA II – TARPA SC Mindkét szabolcsi csapat vereséget szenvedett az előző fordulóban. A nyíregyházi akadémisták egy szép sorozatot zártak le egy csúnya vereséggel, míg a vendégek hazai pályán veszítették el a három pontot a tavasszal még nyeretlen Füzesabonnyal szemben. A hazaiaknak nagyobb szükségük lenne a pontokra. Ősszel: 5-2 Tarpa Tippem: 2-1
8. TISZAFÜREDI VSE – DVTK II F4R A Tisza-partiak meglepetésre pont nélkül maradtak azzal a Putnokkal szemben, akik zsinórban hét vereséget számláltak, tavasszal még pontot sem szereztek. A piros-fehér fiatalok három gólnélküli mérkőzés után simán verték a Sényőt. A vasárnapi összecsapásukon a hazaiak bezsebelik a pontokat. Ősszel: 4-1 Tiszafüred Tippem: 2-0 |








